Szeretföld

játékfilm 109 perc
Háborúellenes film a háború egy kis közösségre gyakorolt hatásáról Iancu Laura Szeretföld című regénye alapján.
Rendező: Buvári Tamás

Szeretföld

Szeretföld szinopszis
A 2014-ben, Kelet-Európában kitört háború következtében több mint másfél millió ember hagyta el otthonát. A katonai sorozások elől a lakosság egy része a szomszédos országokba menekült. A befogadó országokban különböző szociális-kulturális programokat dolgoztak ki a menekültek számára. A programok megvalósítására máig nem került sor. Egyetlen kivétellel.
Magyarországon egy vidéki menedékszállóra fiatal szociális munkás érkezik. Célja, hogy a menekültek közreműködésével megvalósítson egy különleges kulturális programot. Anna lesz az, aki elmeséli Szeretföld történetét, mely történet Iancu Laura Szeretföld című regényének feldolgozása. A menekültek előadásában megelevenedik Szeretföld, a képzelt, ugyanakkor nagyon is valóságos világ, amely világ a háború egy szűk közösségre gyakorolt hatásáról mesél. A történet sokáig kilátástalannak látszik, végül azonban a hiten, a szereteten és az áldozathozatalon keresztül mégiscsak mutatkozik valamiféle transzcendens remény, amelyre minden embernek szüksége van, egyformán mesében és valóságban.
alkotói stáb

a SZERETFILM STÚDIÓ produkciója
a NO WAR PRODUCTION
a PANNONFÍLING MOZGÓKÉPES TALÁLKOZÓ
a SZERET EGYESÜLET
és a KULTÚRMASSZÁZS EGYESÜLET
részvételével

Forgatókönyvíró, Rendező
BUVÁRI TAMÁS

IANCU LAURA
Szeretföld című regényének felhasználásával

Producer
NÉMETH CSABA
DÓSAY NORBERT

Line Producer
GECS MÓNIKA

Executive Producer
BUVÁRI TAMÁS

Associate Producer
TURÁNYIK JÚLIA
MOLNÁR LÁSZLÓ

Fényképezte
LADÁNYI JÁNOS
LOVASI ZOLTÁN

Vágó
LADÁNYI JÁNOS

Hangmesterek
NAGY LÍVIA
JUHÁSZ RÓBERT
TERNER PÉTER

Rendezőasszisztens 1.
SZELESTEY BIANKA

Rendezőasszisztens 2.
BUVÁRI LILLA

Production Manager
MAGYAR MÁRTON

Díszlet
LG SALOME
GÁRDONYI KINGA

Casting
TMK ALKALMI TÁRSULÁS

Szereplők
Magdolna TURÓS-MÁTÉ KINGA
Anna LIPTÁK JEANNE
Furulyás Ádám MÁTÉ P. GÁBOR
Építészmester KŐRÖSI CSABA
Péter BUVÁRI CSEGE
Lázár LENGYEL FERENC
Luca MÓDRI GYÖRGYI
Jeremiás NAGY ZSOLT
Cikó TRÓCSÁNYI GERGŐ
Cikóné TROKÁN ANNA