Játékfilm Bódi Mária Magdolnáról

A MAGDOLNA című független magyar játékfilm az 1945-ben, 23 éves korában vértanúhalált halt Bódi Mária Magdolnának állít emléket. A játékfilm a veszprémi SzeretFilm Stúdió és helyi vállalkozók koprodukciójában, Veszprém Város és a Balaton-felvidék településeinek támogatásával készül, együttműködésben az Európa Kulturális Fővárosa Veszprém 2023 pályázattal.
A művészeti projektet 2018. januárjától 2019. szeptemberérig tervezzük megvalósítani. A Magdolna gyerekkorában játszódó jeleneteket, tehát körülbelül a játékfilm felét 2018-ban sikeresen leforgattuk.

Játékfilm Bódi Mária Magdolnáról

A filmről
A Magdolna című játékfilm egy veszprémi kötődésű történelmi személy, a fiatalon elhunyt Bódi Mária Magdolna életét idézi meg, életútjának néhány sorsfordító napját bemutatva kb. 90-100 perc hosszúságban. A vázolt szerkezet izgalmas sűrítésre, lényegkiemelésre ad lehetőséget, a játékfilmek újszerű, kísérletezőbb formáját nyújtja, valamint a filmterv lényeges szempontja az is, hogy – tekintettel a kevés számú helyszínre – szerényebb költségvetés mellett is megvalósítható legyen.
Gondoljuk és reméljük, hogy a címszereplő életével nem csak az adott történelmi korban mutatott példát embertársai, szűkebb közössége számára, hanem teheti ezt ma is a filmen keresztül, melyben megismerhetővé válnak motivációi, értékrendje, életútjának egyes állomásai és áldozathozatala a szélesebb közönség, például a fiatalabb generációk számára. Szándékunk szerint a magyar történelem elevenedik meg korszerű és közérthető módon e játékfilm segítségével. A történelmi pillanatoknak, sorsfordító napoknak fontos, hogy maradjanak mozgóképes lenyomatai, filmes feldolgozásai: ezért is szeretnénk elkészíteni ezt a filmet.

Bódi Mária Magdolna 23 éves korában, 1945. március 23-án, Litéren halt vértanúhalált. Boldoggá avatását kérelmezve a veszprémi egyházmegyei küldöttség 2017. március 10-én nyújtotta be a dokumentumot a vatikáni Szentéavatási Kongregációban. Emlékét mindeddig nem őrzi fikciós film, játékfilmes mozgókép-idézet.
Rendezői gondolatok
Bódi Mária Magdolna 1921-ben született Szigligeten és 1945-ben halt vértanúhalált Balatonfűzfő mellett, Litéren. Rövid életét a Balaton-felvidéken töltötte, több településen élt és dolgozott cseléd szüleivel és két fiú testvérével. Gyerekkorától kezdve különösen vonzódott Istenhez és segítette a rászorulókat. Tizenhat éves korától munkáslányként a fűzfői lőporgyárban dolgozott, miközben szent ferenci életet élt, minden idejét imádságban, a betegek, nélkülözők segítésével töltötte. Tisztasága és lánytársai védelmezése közben ölték meg 23 éves korában. Boldoggá avatását 2017. márciusában kezdeményezték, pere folyamatban van a Vatikánban. Filmünk ebből a szempontól is érdeklődésre tarthat számot.

A játékfilm Magdolna életének két napjára fókuszál, s ezek történéseit mutatja be egyszerűen, de szépen haladva előre az időben. Az egyik ilyen nap 1933 nyarán játszódik a Káli-medencében, a 12 éves Magdolna egy csodás, ugyanakkor tanulságos napját bemutatva. Magdolna ekkor ébred rá, sorsa az, hogy Krisztushoz hasonlóan rendkívüli áldozatot hozzon embertásaiért. A másik napon már 1945-ben vagyunk, Magdolna életének utolsó napján, melyet a küzdelem, a reményvesztettség és a félelem ural, s közben környezetéből kiemelkedik Magdolna alakja, aki a végsőkig tartja a lelket társaiban, mialatt a szeretet és az elfogadás erejével közelít saját halála felé.

A film célja Magdolna hiteles lelki ábrázolása, érzéseinek intenzív és átélhető módon való bemutatása. Jeleneteinek többsége megtörtént, írásos dokumentumokból ismert történések filmre vitele, vagy kismértékű átdolgozása. Egyes szimbolikus jelenetei az alkotók azon szándékát tükrözik, hogy a mai fiatal korosztály számára is értelmezhető, motívumaiban és vizuális megoldásaiban gazdag játékfilm születhessen. Szerkezete élet és halál ellentétéből, kölcsönhatásaiból nyeri el feszült, drámai formáját, mély érzelmi hatással kiváltva a nézőből a Magdolna iránti szeretetet és csodálatot. Ezek a film befogadása során átélhető, reményeink szerint katartikus érzések talán arra indíthatnak el egyéneket és közösségeket, hogy Magdolnához hasonlóan lehajoljanak elesett embertásaikhoz, illetve elinduljanak egy belső úton, amely út a békéhez és a szeretethez vezet. Ezért szeretnénk elkészíteni ezt a filmet.

Buvári Tamás
filmrendező
MAGDOLNA játékfilm - kreatív stáb
Író, rendező: Buvári Tamás Magyar Filmszemle-díjas filmrendező, a Szeretföld rendezője
Producerek: Turós-Máté Kinga, Hegyi Zoltán
A film nagykövete: Pap Lívia a Pannon Várszínház színésznője
Forgatókönyv-írói konzulensek: Kilián László író, a Veszprémi Művészetek Háza igazgatóhelyettese, Hegyi Zoltán író, publicista
Operatőr: Tóth Zsolt, Balázs Béla-díjas operatőr
Jelmeztervező: Szigeti Veronika
Hangmesterek: Terner Péter, ifj. Erdélyi Gábor a Szeretföld hangmesterei
Zeneszerző: Szirtes Edina Mókus, előadóművész, zeneszerző, a Szeretföld zeneszerzője
Marketing tanácsadó: Bodogán Iván és az INTERWORD csapata
Médiatámogató: Veszprém Televízió
Kiemelt támogatóink
VESZPRÉMI ÉRSEKSÉG, VEMÉVSZER KFT., ECOFAMILY, VESZPRÉM MEGYEI JOGÚ VÁROS, INTERWORD WEB & SOCIAL, KÁLI ART INN, SZALÉZIÁNUM VESZPRÉM, LITÉR ÖNKÖRMÁNYZATA, BALATONFÜZFŐ ÖNKORMÁNYZATA, SZIGLIGET ÖNKORMÁNYZAT
Ön is szívesen támogatná a projekt megvalósulását?
A film befejezéséhez a közösség támogatását kérjük.
A játékfilm költségvetésének 20%-át, azaz kb. 2,5 millió forintot közösségi finanszírozással szeretnénk előteremteni. Ennek oka, hogy a film céges szponzorációját már nem sikerül növelnünk, illetve hogy több magánszemély jelezte, szívesen támogatná anyagilag is filmünket. Amennyiben Ön is szívesen támogatná az állami filmfinanszírozástól független, széles körű társadalmi összefogással megvalósuló játékfilmet, kattintson ide, hogy megtudja, miként teheti meg!

Köszönjük!
Sajtómegjelenések
veol.hu - Interjú Buvári Tamás rendezővel
Bonum TV - Interjú Buvári Tamás rendezővel
magyar.film.hu - Új nagyjátékfilmjére készül Buvári Tamás
veol.hu - Játékfilmet készítenek Bódi Mária Magdolna életéről

Játékfilm Bódi Mária Magdolnáról
Játékfilm Bódi Mária Magdolnáról